Bencs Percek

Színész házaspár a Bencs Villában

Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő, a Móricz Zsigmond Színház egyik színész házaspárja lesz a Bencs Villa Többszemközt mélyinterjú sorozatának vendége július 30-án, kedden 19.30-tól.

Lételemük a színház és az alkotás, de nem csak a színpadon. Életük része a sport, mások segítése – többek között az állatvédelem is. 

A Többszemközt estek házigazdája, Kováts Dénes programokkal, tennivalókkal zsúfolt életükről, egymásra találásukról, a színész létről és segítőkészségük motivációiról is faggatja majd a házaspár tagjait.

Gergő egy korábbi interjújában így vallott Anitáról: „Ő az, aki tartja bennem a lelket, mert a hajszolt hétköznapok, a kevés együttlét idegőrlő. Mellette értem színésszé. Ő a jótündér, aki a fabábúból élő kisfiút varázsolt…”

Gergő ahhoz képest, hogy nem tartja magát énekes színésznek, musicalben és operettben debütált Nyíregyházán; a progresszív rockot játszó Surprise együttes énekes-szövegírója volt 7 évig; több darabban is énekelt. Lételeme a sport, a brazil jiu jitsu, kisgyerekeket is oktat e sportág alapjaira. Nemcsak játszik a színpadon, de fel is készít a szereplésre: korábban színpadi mozgást tanított a nagykállói gimnázium dráma tagozatán, jelenleg a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskolában foglalkozik diák színjátszókkal.

Anita csodálatos hangú színésznő, ezt több előadásban is megtapasztalhattuk, emellett érzékeny lélek és nagy segítő. A Csodavárban a Down Egyesületnél drámafoglalkozás keretében – Gergő szavaival – „nagyon komoly dolgokat művelt a gyerekekkel”, jelenleg a Bárczy Gusztáv Általános és Készségfejlesztő Iskolában vezet drámafoglalkozásokat. Az Állatbarát Alapítvány önkénteseként mentett kutyákat nevel, segít, igyekszik különböző akciók révén gazdához juttatni őket.

Július utolsó keddjén ilyen komoly dolgok mellett szó esik majd arról, mi volt Gergő leghátborzongatóbb élménye a színpadon, s mivel foglalkozna legszívesebben, ha nem színész lenne. Anitát arról is kérdezi majd Kováts Dénes, hogy melyik a kedvenc zenei műfaja, s hogy ki áll hozzá a legközelebb: Hamupipőke, Filipa vagy Pascuala?

A komoly gondolatokkal és vidám történetekkel teli beszélgetés során természetesen dalra is fakadnak színművészeink.

Ugye, nem érdemes kihagyni ezt a Többszemközt estet sem?      

 

Jegyek elővételben is kaphatók:

Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodája, Nyíregyháza, Országzászló tér 6. Tel.: 42/507-006, 20/233-2926

Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54. Tel.: 70/199-6000

Online: http://www.moriczszinhaz.hu/p/online-jegyvasarlas.html