Aktuális hírek

Azon szerencsések, akiknek jutott jegy, igazán kellemes nyárestét töltöttek el a Bencs Villa udvarán, s nem csak a kedvező időjárásnak köszönhetően. Műsorvezetőként Orémusz Maja teremtette meg a hangulatot, s vezette át egymásba a zenei blokkokat. A Villában egykoron számos sikeres rendezvényt szervező és levezénylő Maja nem csak Máté Péter életének és munkásságának ismert tényeit és kulisszatitkait osztotta meg a hallgatósággal, de nem feledkezett el az est másik főszereplőjének, (a hangszínében és előadásmódjában is Máté Péterre emlékeztető, de őt nem epigonként másoló) Csernák Tibor méltatásáról sem. A koncert hatását és hangulatát Tibor régi zenésztársa, Szabó Attila dobos, ütőhangszeres művész játéka tette teljessé.

Húsz dal, negyven év, nyolcvan perc. Az első szám az elhangzott repertoáré, a második Csernák Tibor zenei pályán eltöltött éveinek száma, a harmadik a koncert időtartamáé. Tibor gyermekkora óta a zene bűvöletében él, már hétéves korában elhatározta, hogy zenekart alapít, jazz-zongorista lesz és hangszerboltban fog dolgozni. Mindezt valóra is váltotta. 1981 áprilisától, azaz tizennégy esztendős korától számolja zenei pályafutását; harminckét éve vezeti az általa alapított Polip együttest; gyakran szerepel kísérő zongoristaként ismert énekesek, színészek mögött; a kis klubtól, vendéglátó egységtől a több száz és ezer fős fellépésekig számos zenei esemény részese; 2003-ban bekerült az I. Országos Bárzongorista Verseny döntőjébe. Napjainkban önálló estek és kísérőzenész feladatok mellett több formáció tagjaként zenél. A Máté Péter-est azért áll hozzá közel, mivel úgy érzi, ebben tud legjobban kiteljesedni, illetve ebben tudja kiadni magából mindazt, ami benne rejlik.

Telt ház, százfős (vagy talán százhúsz?) közönség. Tagjai joggal érezhették úgy, hogy Máté Péter jött el közéjük, ennek ellenére mégis Csernák Tibor bűvöletében éltek. Aki zenélt, énekelt, olykor anekdotákat mesélt, s nem felejtkezett el – olykor nógatva-buzdítva hallgatóságát – a közönség bevonásáról sem: tapsolnunk, énekelnünk kellett. Természetesen ez senkinek sem volt kényszer, a jelenlévők készséggel, s mind bátrabban kapcsolódta be a közös örömzenélésbe.

S a végén, a vastapsot követően jött a csattanó: az ünnepelt hozott ajándékot, megvendégelve hallgatóságát a negyvenéves jubileumot jelképező, finom tortával. Addig sem voltunk savanyúak, de a vége igazán édesre sikerült…

Kováts Dénes tudósítása