Aktuális hírek

Lackfi Jánosnak eddig több mint ötven könyve jelent meg, játékosságát nemcsak versben és prózában, de dalszövegekben is csillogtatja. Évente több mint száz fellépésen vesz részt, Facebook-oldalát 80 ezren követik, #jóéjtpuszi bejegyzései pedig valódi felüdülést jelentenek.

Az irodalom nem egy lángolás vagy egy elmekórtani állapot, hanem egy szakma – véli Lackfi János.

– Irodalmi szempontból halmozottan hátrányos helyzetű gyerek voltam, hiszen édesanyám Mezey Katalin Kossuth-díjas prózaíró, költő, műfordító, édesapám pedig Oláh János József Attila-díjas író, költő, műfordító, de ennek persze voltak/vannak jó oldalai is – mondta a Bencs Villa Női szalonjában Lackfi János, aki maga sem szűkölködik elismerésekben, sőt a felesége révén is érkezett díj a családba: Bárdos Júlia művészettörténész a Kossuth-díjas zeneszerző, Bárdos Lajos unokája.

Pancsernak lenni nem érdemes – Több tízezer könyv volt otthon, ahol azt láttam, hogy a szüleim állandóan írnak, de emellett mi teljesen hétköznapi dolgokat is csináltunk: tyúkokat tartottunk, kerítést festettünk, és mivel édesapám dzsúdóedzéseket is tartott, általában én cipeltem a szőnyeget. – Rengeteget olvastam – érdekes, de a testvéreim nem, ők mind a ketten képzőművészek lettek –, de az irodalmat gyakorlatias dolognak fogtam fel. Édesanyám a mai kortárs írók, költők nagy részét tanította, és nekem volt gyerekszobám, nem is rossz: olyan bébiszittereim voltak, mint Tóth Krisztina, Kun Árpád vagy Vörös István. – Az, hogy valakinek az apukája Messi, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ő is az – természetesen ez az irodalomban is így van, így amikor az elkészült 120 versemből húszat megmutattam az édesanyámnak, elszántam magam arra, hogy ha azt mondja, hogy ezek nem jók, nem erőltetem a költészetet, mert szerintem pancsernek lenni nem érdemes.

Egészséges távolságot tartott – De megszületett a verdikt, miszerint érdemes ezzel foglalkoznom, és mivel nem akartam, hogy összetévesszenek az édesapámmal, nevet változtattam. Kezdetben vicces volt „álnéven” létezni a szüleim barátai és ellenségei között, a nagynevű szerkesztőkkel pedig azért tudtam egészséges távolságot tartani, mert minden irodalmi pletykát ismertem. – Nem volt tudatos döntés, hogy ennyire laza költő leszek, mert sokáig azt gondoltam, hogy az irodalmat olyan komolyan kell venni, mint ahogy azt a szüleim teszik, de sokféle hatás ért, ami miatt ez megváltozott. Nagyon fiatalon férj és apa lettem – a legkisebb gyermekünk és az első unokánk korban nagyon közel állnak egymáshoz –, és ez az irodalmi hangomra is nagy hatással volt – mondta Lackfi János, akitől dr. Körtvélyfáy Eszter műsorvezető azt is megkérdezte, mit szól azokhoz a kommentelőkhöz, akik azt írják: ilyen verseket ők is tudnának írni.

Szaktudás kell hozzá – Sokan nem hiszik, de az irodalom nem egy lángolás vagy egy elmekórtani állapot, hanem egy szakma, amiből egyébként csak kevesen tudnak megélni. Szaktudás kell hozzá: nem lehet új betűket kitalálni, a költők ugyanabból a betűkészletből tudnak csak dolgozni, mint a dilettánsok – azaz mindenki ugyanakkora eséllyel írhat verseket. – Nagy baj, hogy Magyarországon ezt nem tanítják, holott a kreatív írás tanítható. Sokan írnak, ami jó, de az igazi az lenne, hogy akin feljebb akar lépni, az megtehesse – ehhez lenne szükség az intézményesített képzésre. És ha már képzés: Lackfi János azt mondta, arra, ahogyan ma az irodalmat tanítják, nem vevők a diákok. – Azt várják tőlük, hogy úgy gondolkodjanak, ahogy a nagyapjuk nagyapja, ahelyett, hogy élményekkel kapcsolnák össze a tananyagot. A szövegek sok aspektusát meg kellene mutatni, az irodalomtörténeti halandzsák helyett pedig be kellene engedni a fiatalokat a versek mögötti világba.

Szerző: Száraz Ancsa