Visszapillantó

Szerepek karakterből - Márton András volt a Bencs Villa vendége

A nyíregyházi születésű színművész, rendező és diplomata, Márton András volt Kováts Dénes Többszemközt sorozatának vendége 2019. április 16-án a Bencs Villában.

„Játszó öreg színész vagyok. Ennek vannak hátrányai, de még mindig jobb, mintha nem játszó öreg színész lennék.” - fogalmazott némi öniróniával a Jászai Mari díjas színművész, aki rögtön felidézett egy sztorit az idősödő Major Tamásról. A vidám történetek betöltötték az estet, hiszen Márton András mögött sokszínű és kalandos életút áll. Nevéhez számos színpadi szerep, film, tv-film fűződik, rendezett és szinkronizált, dolgozott asztalosként Finnországban, főkonzulként Los Angelesben, a magyar kulturális missziót vezetőjeként New Yorkban – és persze játszott több magyar színházban is.

Elárulta, hogy szeret alkotni, létrehozni, talán ezért köthető neve a Merlin Színház, továbbá a kaposvári és a Katona József Színház megalapításához, de a főkonzulátus és a kulturális misszió létrehozása is az ő munkájának gyümölcse. Diana hercegnőtől Gábor Zsazsán át Ronald Reagen amerikai elnökig számos híres és ismert személyiséggel találkozott, ezekről és színházi tapasztalatairól egyaránt írt a Karakterből címet viselő önéletrajzi könyvében. A hallgatóságnak is elmesélte, mennyire hideg a finn tél; hogyan alkalmaz színészi eszközöket a nemzetköz tárgyalás során az amerikai tábornok; miként ismerkedett meg feleségeivel; hogyan érezte magát a színházakban, melyekben játszott, és így tovább... A sok vidám történet mellett a komoly oldalát is megmutatta, amikor a színészet fontosságáról, a hiteles alakításokról és a jó színtársulat jellemzőiről beszélt.

Márton András nyíregyházi kötődéseit is felidézte, hiszen e város szülötte, s a szülői ház még ma is áll a Malom és a Szabolcs utca sarkán. Nagyszülei Sóstói úti villáját és az előtte elhaladó villamost is felemlegette, miként azt, hogy édesanyja nyíregyházi teniszbajnok volt.

Április 23-án a Pezel rézfúvós kamaraegyüttes hangversenye várja az érdeklődőket a Bencs Villába, 30-án pedig Csutkai Csaba fotóművész lesz Kováts Dénes vendége.

Jegyek elővételben is kaphatók:

Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodája, Nyíregyháza, Országzászló tér 6. Tel.: 42/507-006, 20/233-2926

Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54. Tel.: 70/199-6000

Online: http://www.moriczszinhaz.hu/p/online-jegyvasarlas.html