Visszapillantó

Ha annak idején lettek volna filmplakátok, nagyon sok női szoba falát borították volna az Egri csillagok vagy a Kárpáthy Zoltán képei, ám akkoriban még fotókon lehetett hazavinni a nagy kedvenceket. Egy Kovács István-portré öt forint volt, fogyott is rendesen.

Összesen 27 ezer szerelmes levelet kaptam, a postahivatalban külön dobozt nyitottak nekem, és a három lánytestvérem bontogatta a borítékokat – mesélte Kovács István a Bencs Villában Kováts Dénesnek, hozzátéve: mindenkinek küldött egy aláírt fotót, de egyetlen egy találkozóra sem ment el. Ám azokra mindig szánt időt, akik a színház előtt vártak rá.

Robbanásszerűen indult a pályája, amiről azt mondta, sok szerencse is kellett hozzá.

A mai napig megállítanak az utcán, és azt gondolom, ennél nagyobb megtiszteltetés egy színészt nem érhet – mondta. – Elsőre felvettek a színművészetire, így Várkonyi Zoltán lett az osztályfőnököm, aki abban az időben készítette híres filmjeit és ő pontosan tudta, mit várhat tőlem. Az Egri csillagok és a Kárpáthy Zoltán hatalmas sikere után sok irigyem lett, de ez nem okozott bennem zavart, mert tudtam: a rendező szerint én voltam az adott szerepre a legalkalmasabb. A főiskolán nem lehet megtanulni a szakmát, ott azt lehet megtanulni, mit kell később tenni azért, hogy jó színész legyen valaki. Nekem azzal is szerencsém volt, hogy akkor kerültem a Vígszínházba, amikor a magyar színjátszás legnagyobb alakjai játszottak ott: Ruttkai Éva, Darvas Iván, Benkő Péter, Sulyok Mária, akiknek a puszta jelenléte is óriási inspirációt jelentett.

Bakfisként én is szerelmes voltam belé, mindig azt képzeltem, én vagyok Vicuska – emlékezett Kovács István felesége, Sajgál Erika, aki a Nemzeti Színház stúdiójában Sinkovits Imrétől és Garas Dezsőtől tanulta a szakmát.

Többször is dolgoztunk együtt, mígnem egyszer úgy álltak a csillagok, hogy mind a kettőnknek szabad volt a szíve – mesélte. Kővári Katalin rendezett egy estet, amelyben szerelmes verseket szavaltunk. Egy ideig nézegettük egymást, mert nem tudtuk, mit is akar a másik, és amikor már együtt voltunk, rájöttem, milyen sok emlékem van róla.

Azóta nagyon sok közös munkájuk volt – azt mondták, a színházcsinálás nem könnyű feladat, sok művész házaspárnál váláshoz is vezet, náluk szerencsére erről szó sem volt. Otthon persze megbeszélik a munkával kapcsolatos kérdéseket, de ahogy Erika fogalmazott: a színészettel kapcsolatosan a férjében van egy veleszületett magabiztosság, benne pedig egy veleszületett magabizonytalanság, ezért ő gyakrabban igényli a tanácsokat.

Sok régi színházi előadás elérhető filmen, én pedig kíváncsi vagyok arra, milyen volt Pista, ezért megnézek egyet-egyet – felelte egy kérdésre Sajgál Erika. – Az egyik nagy élményem Ibsen John Gabriel Borkman című darabja, amiben Páger Antal, Sulyok Mária és Bulla Elma játszottak, és amiben Pista nemcsak hogy felvette a tempójukat, de fantasztikus alakítást nyújtott ezek mellett a veretes zsenik mellett.

Felemeltek maguk mellé, és egyszer sem mondták el a megoldást, de úgy léteztek a színpadon, hogy nekem nem volt más választásom: jól kellett játszanom – idézte fel a történteket Kovács István.

 

Szerző: Száraz Ancsa

Fotó: Dodó Ferenc