Anita színes, vibráló egyéniség, a pörgés lételeme. Vallja, hogy a zene az kell. Számára a színház játszótér és munkahely, sőt, nemzeti kincs. Elmondása szerint Nyíregyházán érte el „színészi nagykorúságát”. Hetedik esztendeje tagja a Móricz Zsigmond Színház társulatának.
Az ATV külpolitikai szerkesztő-riportere olyan emberi sorsokat gyűjtött össze könyvében, melyek megérdemlik, hogy mintegy tablóként bemutassák őket. Minden egyes életút felveti azt a kérdést mi az élet értelme. Ildikó elmondása szerint ma már nem az az ember, aki a könyv írása előtt volt. Mélyebben, intenzívebben és tudatosabban éli az életét. Többek között ezekről is beszélgetünk majd.
Zenés beszélgetés
Több hallgatható, befogadható és vidám XXI. századik „komolyzene” csendül majd fel az est folyamán. És nem kizárólag csak zene, hanem zeneszerzői műhelytitkok is feltárulnak majd az érdeklődő közönség előtt.
A Hazátlanok Kováts Judit azonos című regénye alapján készült, s az irodalom, a zene, a színművészet és vizuális elemek ötvözésével közelmúltunk történelmének több fehér foltját, közösségi sorstragédiáit mutatja be szerelmi történetbe ágyazva.
Az idei VIDOR-on Nagy Sándor színművész és Szente Vajk színész-rendező-műsorvezető lesz Kováts Dénes beszélgetőtársa a Bencs Villában. Akik látták a nagysikerű Primadonnák előadást, azok semmiképp ne hagyják ki a Rózsakert Szabadtéri Színpadon a Legénybúcsút, s ha tehetik, látogassanak el a Sóstói útra is. Garantáltan fergeteges élményben lesz részük!
A különböző országokat éppen sajátosságaik teszik különlegessé. Sokkal magabiztosabbak és sikeresebbek lehetünk üzleti és személyes kapcsolatainkban, ha ismerjük és tiszteletben tartjuk ezeket szokásokat, hagyományokat. Ezúttal a különböző nemzetek szokásai, az írott és íratlan szabályrendszerek gyakorlati alkalmazásai kerülnek előtérbe.
Július 28-án, Harcsa Veronika és Márkos Albert érkezik a Bencs Villába.
Az élet újra beköltözik a Bencs Villába, irodalommal kezdünk! Háy János József Attila-díjas magyar író, költő, festő, illusztrátor, a Palatinus Könyvkiadó alapítója lesz július 21-én, kedden 19.30-tól a Többszemközt estek vendége a Bencs Villában.
© 2018 - Bencs Villa www.bencsvilla.hu