Visszapillantó

Nem jobb, különb színházat akart

Verebes István nem a szakmának, hanem a Bessenyei tér közönségének akart megfelelni.

– Amikor a szakmában elterjedt a hír, hogy ide szerződöm igazgatónak, a Hócipőben azt írták: Nyíregyházára emigrálok. Volt, aki azt mondta, egy percet sem fogok itt kibírni, mások néhány hónapot jósoltak, mert azt gondolták, annyira pesti ember vagyok, hogy nem fogom megszokni a vidéki létet. Rájuk cáfoltam: megszerettem Nyíregyházát, a város pedig nagyon komoly fordulópont volt az életemben, szakmailag és a magánéletemben is. Azért kaptam meg a sorstól a nyíregyházi évek lehetőségét, hogy megismerjem a feleségemet, és szülessen tőle egy gyermekem – mesélte a napokban a Bencs-villában Verebes István, aki két örömteli esemény miatt érkezett vissza egykori sikerei helyszínére.
Délután író-olvasó találkozón mutatta be Hátraarc című könyvét, este pedig a Kurázsi mama és gyermekei című előadás premierje előtt Kirják Róbert színházigazgatótól átvette az idei VIDOR Fesztivál Életműdíját.

Karácsonyi levél

– Mádi Zoltántól, a város akkori polgármesterétől 1992 karácsonyán kaptam egy 8 soros levelet, amiben leírta, hogy mit kérnek és mit ajánlanak, és bár a Komédium Színház, aminek én voltam az igazgatója, kiváló műhely volt, és akkor csináltam műsort, amikor csak szerettem volna, úgy döntöttem, hogy elvállalom a felkérést. Korábban fegyelmezetlen, rendetlen ember voltam, a határidő volt a múzsám, igazgatóként viszont össze kellett szednem magam, hiszen 130 család megélhetése függött attól, hogy jól dolgozom-e. Valójában én Nyíregyházán lettem felnőtt – mesélt a kezdetekről Verebes István, aki 1993-tól 1998-ig volt a Móricz Zsigmond Színház igazgatója. Beszélt a teátrum neves művészeiről, feledésbe merült, majd felkarolt színészekről, veszteségekről, sikerekről. Kiemelte Tóth Jánost, aki a műszaki és gazdasági területen a társigazgatója volt. – Jánosnak köszönhetően hat évig nem kellett pénzügyekkel foglalkoznom. Igaz, hogy akár 100 forinton is ordítoztunk egymással, de miután ezt megbeszéltük, újra jó barátok voltunk.

Szerencséje volt a közönséggel

– Voltak fesztiválgyőztes előadásaink, neves rendezők dolgoztak itt, és a kezdeteket leszámítva soha nem hívtam vendégművészeket, mert kiváló színészeink voltak. Egyébként a szakma véleményével kevésbé foglalkoztam, nekem a Bessenyei tér közönsége volt fontos, én nekik akartam megfelelni. Már az első évadnyitó társulati ülésen elmondtam, hogy nem jobb színházat akarok csinálni, elég lesz, ha jót csinálunk. Különbet szerettem volna: morálisan magas színvonalút, olyat, ami az önállóságával kiemelkedik.

– Szerencsém volt a közönséggel: mivel ebben a megyében mindig rengeteget dolgoztak az emberek, ha azt látták, hogy egy előadásban sok munka van, akkor is elismerték, ha nem tetszett nekik. Erre a hozzáállásra mindig támaszkodhattam, ez sokat jelentett nekem – mondta Verebes István, akit, ahogy fogalmazott, az itt töltött évek alatt nem értek nemtelen támadások. – A színházigazgatók fizetésébe belekalkulálják, hogy el kell viselniük a szidalmakat, a sértéseket, de engem itt senki nem támadott hátba.

Szobor és vörös szőnyeg

– Sok dologra vagyok büszke, az egyik a Művészkör, aminek az égisze alatt havonta egyszer összegyűltek a város kulturális életének képviselői, amatőrök, profik, és színházról, zenéről, művészetről beszélgettünk. A másik az Ostar-díj, ami olyan volt, mint egy Oscar-átadás: két Mercedesszel érkeztek a színészek a színház előtti felhajtóra, vörös szőnyegen vonultak be, és szobrot adtunk át azoknak, akikre az előzetes szavazáson a legtöbb voks érkezett.

– Fontos, jelentős éveket töltöttem itt, viszonylag keveset rendeztem, nem osztottam magamra fontos szerepeket, viszont ha kellett, sikeresen beugrottam. Közepes színésznek itt vagyok én – ezt írtam ki az ajtómra, és tiszteltem, szerettem a kiváló kollégáimat – tette hozzá.

Musical helyett Bánk bán

– Születnek nagyon jó előadások, és sok jó színészünk van, de maga a színházi rendszer nincs jó állapotban – mondta Verebes István. – A Broadway-n a pandémia előtt 23 zenés darab futott, nálunk pedig 26. Nincs ezekkel bajom, de azt hiszem, itthon inkább a Bánk bánt kellene látnia a közönségnek, vagy Az ügynök halálát. Át kellene gondolni, milyen típusú darabokat mutatnak be a teátrumok, és az, hogy 6-8-10 ezer forint egy jegy, sokakat távol tart a színháztól. A járvány miatt most eleve kevesebb a néző, ezért az igazgatóknak előre kellene gondolkodniuk, és már most lépéseket tenni azért, hogy ez a tendencia ne folytatódjon.

 

Forrás: szon.hu