Visszapillantó

Gyuris Tibor a Többszemközt vendége

Ahhoz, hogy végig együtt éljünk a darabbal, óriási fegyelem és koncentráció szükséges - még a csendben is - vallja Gyuris Tibor, a Móricz Zsigmond Színház művésze, aki a november 3-i Többszemközt est vendége lesz a Bencs Villában.

A házigazda Kováts Dénes a színészmesterségről és szerepeiről, harcművészetekről és íróságról is faggatja majd Gyuris Tibort, aki a Mindenünk a színház c. kötetben így felelt a Kiskorodtól színész akartál lenni? kérdésre:
„Az a furcsa, hogy ezt magamban nem mondtam ki, de mindig a mozi és a film világában éltem. Képszerűen meséltem el az ismerősöknek a látottakat. Kótaji vagyok, hároméves koromban elváltak a szüleim. Átkerültem Paszabra, ott és Tiszabercelen jártam iskolába. A mozi, a könyvek, a képregények vonzottak. Középiskolásként, a nyíregyházi Széchenyiben megmaradt ugyanez az érdeklődés, csak nem volt domináns.

Egyszer statisztákat kerestek a színházba, a padtársam emelte fel a kezem, hogy ő (mármint én) megy. Az égiek így akarták, ott is ragadtam. Már az első években több darabban játszhattam. 1993-ban Verebes István lett az igazgató, ő találta ki a stúdiót, hogy helyben oktassák a színészmesterséget. Én is jelentkeztem. Pregitzer Fruzsina kérdezte is, miért, hiszen én már itt vagyok közöttük. Önmagam miatt – feleltem.

Gados Béla osztályába kerültem, ő az a típus volt, aki lehozott minket a földre: még ne higgyük azt, hogy színészek vagyunk… Mi már próbálni akartunk, de ő azt mondta: előbb jöjjenek a helyzetgyakorlatok, tanuljunk meg szépen beszélni, viselkedni. Kezdetben hátránynak éreztük, hogy a többiekkel ellentétben mi csak helyzetgyakorlatokat csinálunk egymás után, de egy-két év múltán megfordult a dolog, egyre-másra kaptuk a szerepeket.

Én voltam az első stúdiós, aki kettőzve játszhatott egy szerepet hivatásos színésszel: az Ágacskában Horváth László Attilával felváltva alakítottuk Dani kacsát. Ez számomra nagy élmény volt, emellett újabb sikert és megerősítést jelentett. Béla mondta is: nyugi, megvannak az alapok! Éreztem, mennyire fontosak a tőle tanultak: a színpadi jelenlét, a koncentráció, a poénok ritmusának helyes alkalmazása.

Számomra az áttörést az V. Frank pénztárosának szerepe hozta meg. A bemutató után lassan öltöztem át, s amikor beléptem a büfébe, ott ült Megyeri Zoli, Csoma Judit és Gados Béla, engem vártak, hogy gratuláljanak. Ott, akkor éreztem azt, hogy már igazából kollégának tekintenek.”

A Többszemközt beszélgetős esteken Kováts Dénes élő mélyinterjúi részesei lehetnek az érdeklődők, melyek során a házigazda érdekes és érdemes vendégeket faggat életükről, munkásságukról, nem kerülve ki a nehéz és a humoros helyzeteket, az életpálya csúcsait és mélységeit sem. Így történik majd november 3-án 17.30-tól is.

Annyi bizonyos, érdekes beszélgetés helyszíne lesz november harmadikán a Bencs Villa, nézzék-hallgassák meg Önök is!

A Móricz Zsigmond Színházat és a színművészeit bemutató Mindenünk a színház c. kötet megvásárolható a Bencs Villában és a Színház szervező- és jegyirodájában is.

A villa estjeire jegyek itt kaphatók:

Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodája, Nyíregyháza, Országzászló tér 6. Tel.: 06-42/507-006, 06-20/233-2926, (hétköznap)
Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54. Tel.: 06-70/199-6000 (hétfő és csütörtök kivételével minden nap 10-17 óra között)
online: https://www.moriczszinhaz.hu/jegyvasarlas

Fotó: Gyuris Tibor a Macbeth egyik jelenetében.