Visszapillantó

A Móricz-rejtély nyomában

Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója tiszteletére rendhagyó találkozót tartottak augusztus 28-án a Bencs Villában.

A Vörös Postakocsi és a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle alkotói különleges nyomozást tartottak annak érdekében, hogy leleplezzék – a VIDOR Fesztivál szellemiségéhez hűen – egy hajdani nyíregyházi bűnügy gyanúsítottját, Móriczot.

Így aztán Beressy százados (Béres Tamás) és Karady őrnagy (Karádi Zsolt) nyomozása során feltárultak a Légy jó mindhalálig szerzőjének titkai: előkerültek eleddig publikálatlan kéziratai éppúgy, mint hőseinek emlékezései.

Mellettük elhangzottak a korszak jeles tollforgatóinak (Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Török Sopie, Dsida Jenő) munkái is.

Kulin Borbála, Gerliczki András, Csabai László, Oláh András és Kürti László humoros szövegeit maguk az írók és költők adták elő. Az est különlegességé az adta, hogy a művek tolmácsolásában nagy sikerrel részt vett Pregitzer Fruzsina színművésznő is.