Programok, rendezvények

Március 26. Kedd 17.30 - Nyitrai László zeneszerző estje

Dallamot a daraboknak címmel zenés beszélgetésre invitáljuk Önt a Bencs Villába, ahol Nyitrai László zeneszerző lesz a március 26-i est vendége.

 

Több tucat színházi előadás zenei világát alkotta már meg, mégis szinte ismeretlen a nagyközönség számára. Talán azért, mert legkevésbé azt nézik meg egy plakáton vagy műsorfüzetben: ki állította össze egy-egy színdarab zenéjét. Pedig – miként a díszleten vagy jelmezen –, a muzsikán is sok múlik, hogy igazán egyben legyen, és jól hasson az előadás.

Miért lesz valaki zeneszerző, zenei vezető? Miként ad dallamot a daraboknak? Min múlik egy felkérés? Szabad kezet kap-e, vagy számos megkötés korlátozza zeneszerzői fantáziáját? A darab vagy az éneklő személye a fontosabb a dalbetétek esetén? Milyen muzsikát hallgat szabad idejében a zeneszerző?

Ezekről és még számos más témáról is szó esik március 26-án, kedden 17.30-tól a Bencs Villában, ahol Kováts Dénes faggatja Nyitrai Lászlót, aki többek között Udvaros Dorottyának és Dolhai Attilának írt dalokat, s aki zenei vezetőként és komponistaként is segédkezett a Móricz Zsigmond Színház Meseautó, Oscar, A kis hableány és A kék bolygó című előadásainak létrejöttében, most a Bob herceg ad neki itteni munkát.

Számos elképzelése között musicalek, egész estés darabok megalkotása is szerepel, most éppen Gubik Petrának írnak egyet Galambos Attilával és Máthé Zsolttal, de Müller Péter Sziámival is közös munkát tervez.

A zenés beszélgetés során vélhetően fellebben a fátyol a zeneszerzés és a színházi műhelymunka kulisszatitkairól is.

 

Jegyek elővételben is kaphatók:

Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodája, Nyíregyháza, Országzászló tér 6. Tel.: 06-42/507-006, 06-20/233-2926

Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54. Tel.: 06-70/199-6000

Online: https://moriczszinhaz.jegy.hu/program/bencs-estek-dallamot-a-daraboknak-102175/531747