Programok, rendezvények

2021. augusztus 10. (Kedd) 19:30 NŐI SZALON - Ép testben ép lélek

Gondolatébresztő beszélgetések a mindennapokban, nem mindennapi emberekkel.

Dr. Mórik Gyula és Körtvélyfáy Eszter az este során közérthetően cseveg az egészségmegőrzésről, az orvos-beteg viszonyáról és a jelenlegi egészségügyi helyzetről.

 

 

A Bencs esték keretében egy kávéházi, beszélgetős hangulatot kívánunk megteremteni. Egyfajta társalgási fórumot, ahol a közérdekűségnek, a jó hangulatnak és a közös gondolkodásnak szenteljük az időnket.

Köz- és magánéleti kérdéseket feszegetünk, olyan hazai véleményformálókkal, akik saját területükön társadalmi bázist építettek, tudásuk, humoruk vagy éppen lehengerlő egyéniségük és tehetségük erejével.

Dr. Mórik Gyula 3 évvel ezelőtt indította útjára a „Fogyjon orvosával” Facebook csoportot, melyből később rádiós rovat készült. Folyamatos tanácsain, személyes, hiteles történetén keresztül segít az embereknek az életmódváltás megvalósításában. 

Szakadjon ki Ön is a hétköznapok zsongásából! 

Jegyvásárlás:

Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyiroda, Nyíregyháza, Színház u. 2.

(hétfőtől péntekig 9-17 óráig)

+36-42-507-006, +36-30-303-2875, +36-20-233-2926, 

http://szervezes@moriczszinhaz.hu

Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54.,

(hétfő és csütörtök kivételével minden nap: 10-17 óráig), +36-20-461-4551

https://moriczszinhaz.jegy.hu/program/bencs-noi-szalon-ep-testben-ep-lelek-125004/729190