Jó néhány, számára kedves szerepet alakított az elmúlt húsz évadban Széles Zita, a Móricz Zsigmond Színház művésze, aki október 12-én 17.30-tól a Többszemközt est vendége lesz a Bencs Villában.
A törzsközönség tagjai már tudják, októberben is változatos programok várják keddenként az érdeklődőket a Bencs Villában: zene, színházi beszélgetés, irodalom, stílus és divat szerepel a kínálatban.
Október 16-án szombaton Verebes István HÁTRAARC c. könyvének író-olvasó találkozójára várjuk szeretettel vendégeinket a Bencs Villába.
Szeptember 28-án, kedden 17.30-tól a Bencs TÖBBSZEMKÖZT Szűts Istvánnal című beszélgetés várja a Sóstói úti kulturális központ, a Bencs Villa közönségét, mely egyúttal a Szűts István önéletrajzi kötetének (Hatvan év feketén-fehéren) élőzenés bemutatója is.
Bár a Kormorán meghatározó az életében, hiszen több mint három évtizede tagja a zenekarnak, Szűts István zenei munkássága nem csak hozzá kötődik. A Többszemközt estek következő vendége élőzenei betétekkel illusztrálva idézi majd fel pályafutását augusztus 28-án a Bencs Villában.
A stílus és a divat kerül a figyelem fókuszába a Bencs Villában, ahol újabb témával jelentkezik Koncz Veronika, a közkedvelt és avatott stílus és protokoll szaktanácsadó. Október 26-án egyebek között stílusikonok titkairól beszélget vele az est házigazdája, Kováts Dénes.
A 39 évesen, szörnyű kínok között meghalt Szendrey Júlia alakját idézzük meg naplóinak, verseinek és leveleinek segítségével. Ki volt ő? Múzsa? Tehetséges író? Ügyes műfordító? Petőfi szerelmének elárulója?
Örömmel tájékoztatjuk kedves Közönségünket arról, hogy a Kulturális Örökség Napjaihoz csatlakozott a Móricz Zsigmond Színház szervezésében a Bencs Villa is.
Karinthy Ferenc újragondolva: Fridrik Noémi és Zakariás Máté színművészek Álmok című produkcióját nézhetik meg a Bencs Villában szeptember 18-án, szombaton 19.30-as kezdettel. Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Számos sikeres rendezvény helyszíne volt augusztusban a Bencs Villa, a szeptember is érdekesnek ígérkezik: a Női Szalont követően Móricz Impro, irodalmi-színházi és zenés est, valamint egy Többszemközt beszélgetés szerepel a programban.
A VIDOR Fesztivál és a Bencs Villa közös rendezvényeként teltház előtt zajlott a Többszemközt estünk Szulák Andreával. Közönségünk megismerhette Andreát, a magánembert éppúgy, mint a művészt. A bulvármédiától a gyermeknevelésen át a színpad varázsáig sok mindenről szó esett, sőt, arról is, hogy mi a legnagyobb vágya.
Szó szerint viharos koncert helyszíne volt augusztus 24-én a Bencs Villa udvara, hiszen az Orpheum Madams fellépését a hideg mellett erőteljes szél is kísérte. Olyannyira, hogy olykor a röpködő kották után kellett szaladgálni. A zene keltette hangulat viszont remek volt.
© 2018 - Bencs Villa www.bencsvilla.hu