A protokoll nagyasszonya a Bencs Villában

A protokoll szakma nagyasszonya, Görög Ibolya lesz Kováts Dénes vendége szeptember 17-én a Bencs Villában.

1987-től 1999-ig dolgozott a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályán, 1992-től mint protokollfőnök irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. Hét miniszterelnököt szolgált, tapasztalatait, tudásanyagát több könyvben jelentette meg.

Elméleti felkészültségét jelenleg a viselkedéskultúráról, a protokollról, a rendezvényszervezésről tartott előadásokon, közönségtalálkozókon hasznosítja, melyekben megosztja közönségével a - számos próbán szerzett - gyakorlati tapasztalatait is.

Naptárja napjainkban is zsúfolt, hiszen a nyilvános előadások, beszélgetések mellett számos cégnél, intézménynél tart előadásokat, tréningeket illemről, viselkedésről, konvenciókról, protokollról.

Hasznos információkkal és sztorikkal fűszerezett estre várjuk az érdeklődőket, ahol többek között mindennapi viselkedéskultúránkról – mint például a telefonálás, az étkezés, az egymás iránti tiszteletadás – mellett szó esik majd az állásinterjúkon való szereplésről, s arról is, vajon tanítható-e, megtanulható-e az illem- és viselkedéskultúra, a hétköznapi protokoll.

Különleges személyiséggel tanulságos beszélgetés helyszíne lesz szeptember 17-én, 17-30-tól a Bencs Villa, Görög Ibolya vélhetően ott is magával ragadja majd közönségét.

 

Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók:

Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyiroda

Nyíregyháza, Országzászló tér 6.

Tel.: 06-42/507-006, 06-20/233-2926

(csak hétköznap)

Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54.

Tel.: 06-20/461-4551

(hétfő és csütörtök kivételével minden nap)

Online:

http://www.moriczszinhaz.hu/p/online-jegyvasarlas.html