A Jászai Mari-díjjal és Érdemes művész címmel is kitüntetett Gáspár Tibor volt március 19-én Kováts Dénes Többszemközt estjének vendége a Bencs Villában.

"/>

Aktuális hírek

Gáspár Tibor vallomásai

A Jászai Mari-díjjal és Érdemes művész címmel is kitüntetett Gáspár Tibor volt március 19-én Kováts Dénes Többszemközt estjének vendége a Bencs Villában.

Szülővárosában, Szentesen a másodosztályú kézilabdacsapat oszlopos tagja volt, tornatanárnak készült, a Szegedi Volán le akarta igazolni. S hogy miért lett végül mégis színész, erről így fogalmazott: „Bennem nem volt semmiféle tudatosság, nem volt életem nagy álma, hogy színész legyek. Igazán egészséges, szemtelen, ám nagyon kedves vidéki középiskolás voltam, de attól kezdve, hogy bekapcsolódtam a szentesi diákszínpad munkájába, az mindent megváltoztatott.” Felvételt nyert a Színművészetire, s ottantól kezdve csak e hivatásának él.

Gáspár Tibor 2003. és 2012. között szabadúszóként volt a Móricz Zsigmond Színház tagja, de később is visszatért ide különböző szerepekre. 2010-ben ő kapta a Móricz-gyűrűt. A színházrajongók láthatták őt például a Tizenkét dühös ember, a My Fair Lady, a Móricz szerelmei, a Lear király, a Csárdáskirálynő, az Aranycsapat, A hazug, a Biedermann és a gyújtogatók és a Sirály című színdarabokban. Jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház tagja.

Mozi és tv-filmekben is rendszeresen szerepel (Másnap, Anyám és más futóbolondok a családból, Kincsem, stb.) A Duna Televízió március 23-án 20.30-tól mutatja be a „Cseppben az élet” c. négy részes tévéjáték első epizódját, amely Dr. Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres  Csepp megalkotója élettörténetét mutatja be. Gáspár Tibor nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy ő formálhatta meg a tudós alakját. (Az ifjú Béres szerepében Horváth Viktort, a Móricz Zsigmond Színház művészét láthatjuk.)

Igazi mélyinterjú kerekedett kedden: őszinteségről, emberi gyengeségről, kollégákról, szerepekről, színházról és színészi hitvallásról vallott Gáspár Tibor, aki nem hallgatta el élete rossz szenvedélyének történetét sem, melyből sikerült kiverekednie magát.

A színház az élete, szakmáját – véleménye szerint – csak őszintén, azt komolyan véve lehet művelni. Ars poeticájának is beillik alábbi gondolata:

„Nem dolga a színháznak, hogy megmondja, mit kell csinálni. Az a dolga, hogy elgondolkodtasson és mindenki találja meg a saját válaszát. Hogy ez mi lesz, az már nem a színház dolga, az ő felelőssége, hogy ezeket a kérdéseket föltegye és reflektáljon a mai világunkra. Nem hiszek a l'art pour l'art szórakoztatásban, mert az már piac, az már kommersz, az már kiszolgálás. A művészetnek kötelessége, hogy legalább egy centiméterrel a néző orra előtt járjon, különben csak szórakoztatóipar.”

Érzelem, komolyság és humor egyaránt belefért az estbe, ahol két meglepetés vendég is pódiumra lépett: Horváth Margit (Hugi) színművész és Sediánszky Nóra​ rendező, dramaturg, művészeti tanácsadó: közös élményeiket osztották meg a hallgatósággal.

*

Március 26-án, 17.30-tól a Dallamot a daraboknak című zenés beszélgetésre invitálják az érdeklődőket a Bencs Villába. Nyitrai László estjén bepillantást nyerhetnek a zeneszerzés kulisszatitkaiba, hiszen több tucat színházi előadás zenei világát alkotta már meg, így zenei vezetőként és komponistaként működött közre a Móricz Zsigmond Színház Meseautó, Oscar, A kis hableány és A kék bolygó című előadásainak létrejöttében, most a Bob herceg ad neki itteni munkát. Munkácsi Anita és Horváth Viktor, színházunk két művésze is énekel majd az est során.

A Többszemközt estek következő vendége Rudolf Gergely, 28-szoros válogatott labdarúgó lesz április másodikán 17.30-tól.   

 

fotó: Szarka Lajos

http://www.nyiregyhaza.hu/galeriak/bencs-estek-gaspar-tibor#lg=1&slide=1