Aktuális hírek

A hegedűtől a rockoperáig

Bár a Kormorán meghatározó az életében, hiszen több mint három évtizede tagja a zenekarnak, Szűts István zenei munkássága nem csak hozzá kötődik. A Többszemközt estek következő vendége élőzenei betétekkel illusztrálva idézi majd fel pályafutását augusztus 28-án a Bencs Villában.

Szűts István nyíregyházi kapcsolódásairól is mesél majd a házigazda Kováts Dénessel beszélgetve, így jó barátjáról, az ugyancsak ismert és közkedvelt Kazár Pálról és hosszú együtt munkálkodásáról Pécsi Ildikó színművésszel, akire egy dallal is emlékeznek majd. A többesszám helytálló, hiszen a vendég vendéget is hoz magával, a többnyire keresztnevén ismert énekesnő, Sárközi Anita személyében.

Szűts István zenetanárok gyermekeként a muzsika világában és bűvöletében, főként klasszikus zenén nőtt fel, majd a konzervatóriumban megismerkedett a rockkal és később a jazzel is, a középiskolában kezdett el a könnyűműfajjal komolyabban foglalkozni. Kikapcsolódásként persze szívesen hallgat komoly zenét, így Mozartot, Vivaldit, Beethovent.

A színház is megfertőzte, amikor azt a feladatot kapta, hogy alkosson úgynevezett „függönyzenéket” a zenés darabokhoz a két jelenet közötti átszervezés idejére. Olyan zenéket kellett írnia és előadnia, amelyek stílusban, hangulatban illeszkedtek a színdarabokhoz. Szeret stúdiózni is, ahol másnak az ötletét kell zenébe öntenie, mert kicsit úgy érzi magát, mintha ő lenne a zenekar, hiszen a szintetizátorokon mindenféle hangszeren lehet játszani. Sok alkalmazott zenét ír, így például részt vehetett a nagysikerű Família Kft. sorozatban. Otthonosan mozog a rockopera műfajában is, a legutóbbi ilyen nagy munkája a pozsonyi diadalról szól (Pozsonyi diadal 907), de megemlíthetjük A költő visszatér vagy a Mátyás, az igazságost is. Jónéhány film zenéje kötődik a nevéhez, mint például a Honfoglalás, a Julianus, a Familia Kft. és a Privát kopó.

Szűts István olyan neves művészeknek írt zenét, vagy játszott együtt velük, mint például Cserháti Zsuzsa, Tabányi Mihály, Hegedűs D. Géza, Bodrogi Gyula, Voight Ági, Zalatnay Sarolta, Deák Bill Gyula, Papadimiriu Athina, Pécsi Ildikó, Payer András, Vörös István, Mikó István, Varga Miklós, Gesztesi Károly, Gergely Róbert, Janicsák Veca, Sárközi Anita és Jeney Szilveszter.

Munkáját többek között Emerton díjjal, Magyar Örökség díjjal, a Vitézi Rend Arany Érdemkereszt Polgári Fokozatával és Magyarock díjjal ismerték el.

Mindezek csak felvillanások a Többszemközt est következő vendége munkásságából, de azt jelzik, érdemes meghallgatni a zenészt, s zenéjét is szeptember 28-án, 17.30-tól a Bencs Villában.

 

Jegyvásárlás:

Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyiroda, Nyíregyháza, Színház u. 2.
(hétfőtől péntekig 9-17 óráig)
+36-42-507-006, +36-30-303-2875, +36-20-233-2926,
e-mail: szervezes@moriczszinhaz.hu

Bencs Villa, 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54.,
(hétfő és csütörtök kivételével minden nap: 10-17 óráig), +36-20-461-4551
e-mail: info@bencsvilla.hu

Online: https://moriczszinhaz.jegy.hu/program/bencs-tobbszemkozt-szuts-istvannal-125629