Aktuális hírek

A halandó géniusz – Beethoven

Születésének 250. évfordulója alkalmából világszerte program- és koncertsorozatokkal ünnepelték a híres zeneszerzőt. Január 18-án, a Bencs Villa falai között Karádi Zsolt szerkesztésében és rendezésében ismét életre kel a zseni, a halandó géniusz, Ludwig van Beethoven.

Beethoven születésének idején polgári anyakönyvek még nem készültek, így hivatalos adat csak 1770. december 17-i kereszteléséről maradt fenn.

A fiú tehetségét hamar felfedezték: első, zongorára írott művei már 1782–83-ban megjelentek. Alig volt 13 éves, amikor udvari másodorgonistává nevezték ki.

Előadóművészként – B-dúr zongoraversenyének eljátszásával – 1795 márciusában mutatkozott be Bécsben. Előbb zongoravirtuózként, később zeneszerzőként is népszerű lett.

A 1806-ban Martonvásáron járt, a Brunswick grófok Fejér vármegyei birtokán vendégeskedett. Itt (fennmaradt levelei tanúsága szerint) beleszeretett Brunswick Terézbe. Az újabb kutatások szerint azonban a „halhatatlan kedves” nem Teréz, hanem inkább húga, Jozefin volt…

Beethoven legnagyobb traumája már fiatalon jelentkezett: 25 éves kora körül észlelte a fenyegető siketség első jeleit. Ennek hatására időnként az öngyilkosság gondolata is megkisértette. A századforduló környékén születtek legsötétebb művei: ekkor vált számára világossá, hogy halláskárosodása visszafordíthatatlan. 1819-re teljesen megsüketült. Emiatt rendkívül zárkózott lett; a külvilággal csak társalgási füzeteinek segítségével érintkezett. Azonban hihetetlen belső hallása volt: csak ez tette lehetővé, hogy ne hagyja abba a komponálást.

Zenéjében egyes kritikusai gyakran küzdelmekkel tarkított, ám győzelemmel végződő életének visszhangját vélik felfedezni. Személyes problémái fölött mesterműveinek megalkotásával aratott diadalt.

A zeneszerző és kortársai önéletrajzi írásaiból, emlékezéseiből,  levelezéseiből – Karádi Zsolt által szerkesztett – A halandó géniusz – Beethoven című est január 18-án 17:30-tól látható a Bencs Villában. Az életmű felkavaró és katartikus pillanatait Horváth László Attila, Illyés Ákos, a Móricz Zsigmond Színház színművészei és Szabó Tünde Júlia tolmácsolja.

Jegyvásárlás:

Móricz Zsigmond Színház Jegyiroda 
Nyíregyháza, Színház u. 2.
(hétfőtől péntekig 9-17 óráig)
+36-42-507-006, +36-30-303-2875, +36-20-233-2926,
szervezes@moriczszinhaz.hu

Bencs Villa 
4400 Nyíregyháza, Sóstói út 54.,
(Minden nap: 10-17 óráig hétfő és csütörtök kivételével),
+36-20-461-4551
info@bencsvilla.hu

Online: ide kattintva