Bencs Villa történelmi kávézó kiállítótér és rendezvényhelyszín

   

„Bencs László és fia, Bencs Kálmán polgármestersége idején épült fel a modern Nyíregyháza alapja, erősödött meg a város kulturális, művészeti élete, olyan erős hagyományrendszere, melyből ma is táplálkoznak az itt élő művészek, kultúrakedvelők.”

A fények és kultúra vára -
Bencs Villa

A nyíregyházi Sóstói úti villasor egyik impozáns épülete a Bencs Villa. Az épület  Dr. Bencs Kálmán nagy tekintélyű polgármester és családja lakhelye volt.

Dr. Bencs Kálmán polgármesteri időszakának derekán, 1925-ben határozta el, hogy nagypolgári villát építtet. A család tulajdonában lévő, Sóstói úttól az Ószőlő utcáig elnyúló szőlőbirtokra tervezte Várallyai Sándor mérnök az eklektikus épületet. A Bencs család villája 1927-re épült fel, amely mai napig meghatározó eleme Az 1920-as ’30-as években kiépült nagypolgári villasornak.

Mivel a villa építése banki kölcsönből finanszírozódott, a világon végigsöprő gazdasági válság valamint a polgármester halála miatt a család anyagi biztonsága megrendült, a villa tulajdonjoga elveszett.

A második világháborút követően előbb tüdőszanatórium működött az épületben, majd óvodának adott helyet. 1989-től tanszálloda és a város vendégháza volt. A 2017 évi teljes felújítás után pedig újra a régi pompájában tündökölve a kultúra és a művészet színhelye.

A szél játéka, a kultúra lantjain

A fák ágai között lépésben jár a szél. Megáll, mesél. A nyíregyházi Sóstói út villái között, az idő is lépésben jár.

Gyalog, sétálva fedezzük fel. Ahogy a széles utcán a Sóstói erdő zöldje megnyugtat és békességgel tölt el. A madarak éneke fülünket simogatja. Itt nem siet a járókelő. Megáll, elméláz a villasor fái alatt, meg-megáll. Amott egy hársfa mézillata ejti rabul, emitt a dombra emelt házak hívogatják a tekintetet. Amott egy szerelmes pár a padra ül le épp, csók készül, de ki adja elébb?

Egy család, gyerekekkel, ebédelni ülnek le, a hatalmas fák árnyékában mindenkinek jut pihenni ideje. Egy nagymama épp…, a száz éves kovácsoltvas kerítésnek támaszkodik, szusszan, és tovább dudorászik. Fiúk futnak el a villasor előtt, cél az erdő, a friss levegő. Amonnan a Bencs Villa felől egy hegedű hangja és egy női szoprán csendül fel, megfordul a hang irányába egy öltönyös úriember. A délutáni napfény átszűrődik a sűrű lombok között, a levelek lágy zöld árnya, mély zöldbe öltözött. Lassan felkúszik a napfény a Villa falain, közben hosszú árnyat vet a pázsiton, a kert fenyőfái előtt két macska játszik egy tobozzal, az egyik olykor fel-feltekint, ha a virtuóz brácsás hajlít a dallammal. Megáll a pillanat, majd tovább szökik, hogy az est fényeiben a száz éves Villa elmerüljön, mert holnap lesz megint valaki, aki megáll előtte, lesz, akit újra elvarázsol.

Béres Tamás

Nyíregyházi irodalmárok estje a Bencs Villában

Négy nyíregyházi költő és író ült  egy asztalnál. Nagy Zsuka, Kováts Judit, Antal Balázs és Csabai László lépett a Bencs Villa pódiumára a Bencs irodalmi estek keretében október 2-án, kedden 19 órától.

Elérhetőség

Cím
4400 Nyíregyháza,
Sóstói út 54.

Telefonszám
+3670/199 6000

E-mail cím

Nyitva tartás
Hétfő: ZÁRVA
Kedd: 10:00–22:00
Szerda–Vasárnap: 10:00–17:00

Facebook oldalunk: