A fák ágai között lépésben jár a szél. Megáll, mesél. A nyíregyházi Sóstói út villái között, az idő is lépésben jár.
Gyalog, sétálva fedezzük fel. Ahogy a széles utcán a Sóstói erdő zöldje megnyugtat és békességgel tölt el. A madarak éneke fülünket simogatja. Itt nem siet a járókelő. Megáll, elméláz a villasor fái alatt, meg-megáll. Amott egy hársfa mézillata ejti rabul, emitt a dombra emelt házak hívogatják a tekintetet. Amott egy szerelmes pár a padra ül le épp, csók készül, de ki adja elébb?
Egy család, gyerekekkel, ebédelni ülnek le, a hatalmas fák árnyékában mindenkinek jut pihenni ideje. Egy nagymama épp…, a száz éves kovácsoltvas kerítésnek támaszkodik, szusszan, és tovább dudorászik. Fiúk futnak el a villasor előtt, cél az erdő, a friss levegő. Amonnan a Bencs Villa felől egy hegedű hangja és egy női szoprán csendül fel, megfordul a hang irányába egy öltönyös úriember. A délutáni napfény átszűrődik a sűrű lombok között, a levelek lágy zöld árnya, mély zöldbe öltözött. Lassan felkúszik a napfény a Villa falain, közben hosszú árnyat vet a pázsiton, a kert fenyőfái előtt két macska játszik egy tobozzal, az egyik olykor fel-feltekint, ha a virtuóz brácsás hajlít a dallammal. Megáll a pillanat, majd tovább szökik, hogy az est fényeiben a száz éves Villa elmerüljön, mert holnap lesz megint valaki, aki megáll előtte, lesz, akit újra elvarázsol.
Béres Tamás
